Barion Pixel

🎁 15.000 forint feletti vásárlása mellé most 1 kg Ősi Magnesium Fürdősót küldünk ajándékba. Kattintson a részletekért!

Keresés
Close this search box.

Nyugtalan láb szindróma: összefügg az alvászavarokkal!

Elmondjuk, mik a kialakulásának fő okai és tünetei, és otthon hogyan kezelhető

Kevesen tudnak róla, de az alvásproblémák egyik leggyakoribb kiváltó oka a nyugtalan láb szindróma, amit a szakirodalom RLS (Restless Legs Syndrome) néven is említ. Az első hallásra ismeretlennek tűnő, de annál gyakrabban felbukkanó betegség kezdeti tünetei már fiatal felnőttkorban, sőt, akár gyermekkorban is jelentkezhetneknek, de leginkább az idősebb, ötvenes-hatvanas korosztályt érintik. Ismerjük meg a nyugtalan láb szindróma fő kiváltó okait, tüneteit és azt is, hogyan kezelhető otthoni körülmények között!

A nyugtalan láb szindróma tünetei

A nyugtalan láb szindrómát alapvetően az idegrendszerben keletkező zavarok okozzák. Diagnosztizálni nehéz, hiszen látszólag nem akadályozza a beteget a mindennapokban. Legszembetűnőbb tünete a láb különböző pontjain nyilalló erős, égető, szúró zsibbadás, ami főleg nyugalmi állapotban – éjszaka, elalvás előtt, vagy szimplán ülő helyzetben – robban be. A fájdalom ösztönös lábmozgatáshoz, rúgkapáláshoz vezet, és gyakran előfordul, hogy csak séta vagy masszázs hatására enyhül. 

A nyugtalan láb szindróma főleg az időseket érinti
A nyugtalan láb szindróma főleg az időseket érinti

Mivel a kellemetlen tünetek leggyakrabban éjszaka jelentkeznek, a beteg általában nyugtalanul, keveset alszik, ami hosszú távon alvászavarokhoz, inszomniához vezethet. Előfordul, hogy az RLS-ben szenvedő beteg ún. mikroébredéseket él át, azaz nem is veszi észre, hogy éjjelente többször felriad a fájdalomra – csupán azt érzékeli, hogy kialvatlan.

A diagnózis felállítása nem egyszerű feladat, ráadásul nem minden orvos ismeri fel: a nyugtalan láb szindróma lehet önálló kórkép, és jelezhet komolyabb betegséget. Gyakran generációkon át öröklődik a családban, de előfordulhat terhességnél, vashiányos állapotban, cukor- és vesebetegség esetén, magnézium-, B12-vitamin-, folsavhiány fennállásánál, és különféle neurológiai, antidepresszáns, antihisztamin, allergia enyhítésére felírt gyógyszerek mellékhatásaként is. A diagnózis legegyszerűbben alváslaborban végzett műszeres, poliszomnográfiás vizsgálat során állítható fel, melynek során el kell különíteni olyan betegségektől, mint az ízületi- és ágyéki porckorong problémák, a neuropátia, a kényszerbetegségek és az egyéb pszichiátriai betegségek. Ha bebizonyosodik bármilyen alapbetegség, vagy fény derül különféle gyógyszerek mellékhatásaira, annak kezelése vagy a gyógyszer elhagyása sokat segíthet a tünetek enyhítésében.

A nyugtalan láb szindróma kezelése otthon – a magnézium most is segít!

A nyugtalan láb szindróma sok esetben sajnos gyógyíthatatlan betegség, de gyógyszerekkel jól kezelhető, akár évekig tartó tünetmentesség is lehetséges. Ha a tünetek hátterében vashiány áll, annak pótlásával a betegség szinte teljesen kiküszöbölhető! Ha bizonyítottan valamilyen gyógyszer, pl. antidepresszáns mellékhatásaként jelentkezik, akkor értelemszerűen abba kell hagyni a gyógyszerszedést. Enyhe tünetek megjelenése esetén fontos egy alapos, elsősorban vasat is tartalmazó vitaminkúra, a káros szenvedélyek, mint a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás elhagyása, és a rendszeres mozgás. 

A nyugtalan láb szindróma kellemetlen tünetei gyakran éjszaka jelentkeznek.
A kellemetlen tünetek gyakran éjszaka jelentkeznek

A magnéziumpótlás minden, alvászavarral kapcsolatos betegség esetén hasznos, hiszen nemcsak az izmok, hanem az idegrendszer ellazulásában is segít. Ha Ön nyugtalan láb szindrómával küzd, tartson az ágya mellett vagy a táskájában egy flakon Ősi Magnézium koncentrátumot, amivel gyorsan és célzottan enyhíthetők a kellemetlen tünetek. Jól jöhet ilyenkor egy magnéziumos masszázs, illetve hasznosak különféle magnéziumos testápolók vagy lábkrémek. Lefekvés előtt pedig érdemes venni egy magnéziumos fürdősóval dúsított kádfürdőt is.

Talán furcsán hangzik, de egy napirend felállítása és betartása is jó ötlet nyugtalan láb szindróma ellen, mert segít kiegyensúlyozni az idegrendszert. A rendszeres mozgás, nyújtás, jóga is hasonló hatással bír az izmokra és az idegrendszerre, a mozgással párhuzamosan pedig érdemes mérsékelni a különböző ajzószerek, koffein tartalmú italok fogyasztását. A sportoláshoz és nyújtáshoz ideális, magnéziummal dúsított sportkrémmel pedig nemcsak az RLS, hanem a kellemetlen izomhúzódások is elkerülhetők. 

Ha a nyugtalan láb szindróma az otthoni módszerekkel, a vitamin- és magnézium pótlással sem enyhül, akkor mindenképp orvosi, gyógyszeres segítségre van szükség. 

Lehetnek a nyugtalan láb szindrómának lelki okai?

A rövid válasz az, hogy igen, ráadásul a beteg gyakran ördögi körbe kerül: a sok stressz önmagában is az alvászavarok melegágya, amit a nyugtalan láb szindróma tovább fokozhat, ráadásul a betegség sokszor antidepresszáns gyógyszerek mellékhatásaként jelenik meg. Megoldás a lelki okok feltárására irányuló célzott, szakember segítségével végzett terápia, a sok mozgás, valamint az egészséges, rostokban, vitaminokban, magnéziumban gazdag táplálkozás, és természetesen a pihenés – hiszen a nyugtalan láb tüneteinek hátterében gyakran a szimpla, de a szervezetnek annál nagyobb károkat okozó kimerültség áll. 

nyugtalan láb szindróma várandósság alatt
A nyugtalan láb szindróma várandósság alatt is gyakori

Nyugtalan láb szindróma a terhesség alatt

A nőknél a nyugtalan láb szindróma jóval nagyobb arányban jelentkezik, és gyakran várandósság idején bukkan fel. A terhes nők egyharmada főleg a 7-8. hónap környékén szembesül a tünetekkel, amikor gyógyszeres kezelésre nincs lehetőség. Jó hír, hogy a várandósság alatt jelentkező nyugtalan láb szindróma a szülést követően általában heteken belül megszűnik. A kiváltó okok között valószínűleg vas, folsav vagy magnéziumhiány áll, de a megváltozott, leterhelt keringési rendszer és az erre az időszakra jellemző hormonváltozások is előidézhetik. Ahogy a többi esetben, a terhesség alatt jelentkező RLS-nél is fontos az egészséges táplálkozás, a magnéziumpótlás és a rendszeres mozgás – amennyiben a nőgyógyász is engedélyt ad rá.

Nyugtalan láb szindróma gyermekeknél

Néhány esetben már gyermekkorban jelentkezhet a betegség, azonban ebben az életkorban még nehezebb diagnosztizálni: az orvosok gyakran a növekedési fájdalmakkal vagy a hiperaktivitással, az ADHD-val hozzák összefüggésbe a tüneteket. A kontrollálatlan mozgást a diagnózis megállapítása után a felnőttekhez hasonlóan életmódbeli változásokkal, súlyosabb esetben gyógyszerekkel lehet kezelni.

Magnézium nyugtalan láb szindróma ellen
Magnéziumos krémekkel sokat tehet a nyugtalan láb szindróma ellen

Ön átélt már nyugtalan láb szindrómát? Ha igen, mi segített a tünetek enyhítésében?

A honlapon és a bejegyzésben található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek nem az OÉTI, illetve az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) szakvéleményei. Betegséggel, hatóanyagokkal, életmódváltással, táplálkozással kapcsolatban kérje orvosa vagy gyógyszerésze szakvéleményét!

Hasznos volt a cikk?

Iratkozzon fel hírlevelünkre és olvasson hasonló tartalmakat




Tudja meg, hogy Ön magnéziumhiányos-e!

Magnéziumhiány kalkulátorunkat használva néhány kérdés megválaszolásával kiderítheti, hogy Önnek szüksége van-e extra magnéziumpótlásra.

Töltse le ingyenes könyveinket!

Ha szeretne még többet tudni a magnézium élettani hatásairól, akkor töltse le 3 elektronikus formátumú könyvünket és ismerje meg a részleteket!

Tudja, hogyan védheti jobban egészségét?

Kevéssé ismert tények a magnéziumról amelyek befolyásolják az Ön egészségét!

3 letölthető könyvbe foglalva, 990 Ft értékű kuponnal.





Ajándék termék a következő vásárlásához!

A kosár oldal alján adja meg az OSIM93 kuponkódot és mi egy 1390 forint értékű Koncentrátum Érzékeny Bőrre 30ml terméket küldünk ajándékba a vásárlása mellé!

A kupon felhasználónként csak egy alkalommal alkalmazható és március 31. éjfélig használható fel!

A kedvezmény más kedvezményekkel együtt nem alkalmazható!

Kérdése van? Segítségre van szüksége?

Keresse kollégáinkat a +36 1 445 0532 telefonszámon, vagy az info@osimagnesium.hu email címen