Hazánk egészségi állapota folyamatosan romlik, az utolsók között kullogunk Európában. A helyzet kísértetiesen hasonlít ahhoz az állapothoz, ami a finn társadalmat is érintette 1972-ben. Ekkoriban különösen magas volt a 35-64 éves férfiak halálozás aránya, és ekkor született meg az a kormányzati program is, amelyben az egészségügyi ellátórendszer javítása és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak (küzdelem a maga
s vérnyomás, az alkohol, a dohányzás, a drog, az elhízás ellen, fokozott testmozgás) felkarolása mellett – magyar javaslatra! – elindították a széleskörű, folyamatos magnéziumpótlást is 10, ill. 12% magnézium-szulfátot tartalmazó konyhasóval.
Az eredmény a „finn csoda” lett: az említett korcsoportban három évtized alatt 62%-kal csökkent a nem fertőző betegség okozta halálozások száma. Magyarországon pedig (ahol nem vezették be a magnéziumpótlásnak ezt a formáját), 16%-kal nőtt…
A halálozás változása a 35-64 éves férfiak körében 1970-2006
|
Finnország |
Magyarország |
|
| Minden szív- érrendszeri halálozás |
-79% |
+35% |
| Coronariabetegség okozta halálozás |
-85% |
+8% |
| Tüdőrák okozta halálozás |
-80% |
Nincs adat |
| Rosszindulatú daganat okozta halálozás |
-65% |
+34% |
| Együtt összesen |
-62% |
+16% |
1970-ben a 35-64 éves magyar férfiak százezer főre számított halálozási adatai minden tekintetben jobbak voltak finn társaiknál. Mára a helyzet megfordult! A program révén harmadik évtizede folyamatosan magas a finn népesség magnéziumellátottsága, ami részben a konyhasó megváltozott, magnéziummal dúsított összetételének is köszönhető. Az eredmény az egészséges, munkaképes életszakasz és így az életminőség meghosszabbodása.
Arra a kérdésre, hogy ez hogy függ össze a magnéziummal, illetve a magnézium hiányával (és miért nemcsak vele), világszerte több kutatás is próbál választ találni.
Ön megfelelő mennyiségű magnéziumot visz be szervezetébe? Tudja meg a választ egyszerűen és gyorsan Magnézium szükséglet kalkulátorunk segítségével, melyet ide kattintva érhet el.

A magnézium csak egyike az élethez, az egészséghez nélkülözhetetlen tápelemeknek, melyek a talajból, a táplálékláncon keresztül jutnak el az emberhez – az egyre emelkedő talajszennyezés miatt azonban sajnos egyre kisebb mennyiségben. A műtrágyák egyes tápelemekből ugyanis sokat tartalmaznak, másokból, így a magnéziumból nagyon keveset. Ha kevés a magnézium, helyette – az ozmikus nyomás fenntartása érdekében – az élő szervezetek kényszerűségből beérik az ugyancsak két vegyértékű kalciummal vagy nehézfémekkel (ólom, kadmium), de ezek sajátos funkcióiban nem tudják helyettesíteni a magnéziumot. Az így változó közegben lassulnak a sejtben zajló folyamatok, egy kritikus szint alatt pedig visszafordíthatatlanul károsodik a sejt.
Dr. Mildred S. Seeling nemzetközi magnéziumkutató szerint a magnéziumhiány számos rendellenességet okoz, ezzel szemben még a vénába adott magnézium is veszélytelen. Így mindaddig, amíg végleges, pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre a különböző élettani és kóros állapotokban szükséges magnézium-bevitelre vonatkozóan, „a magnéziumbevitelt meg kell emelni 6-10 mg magnéziumion/testsúly-kg napi adagra felnőtteknél és ennek kétszeresére terhesség, fejlődés, növekedés, sport, regeneráció és stressz időszakában.”
Kiváló lehetőség erre az Ősi Magnézium Asztali só, mely 12% magnézium szulfát tartalma mellett 28% kálium kloriddal és 2% lizinnel támogatja a szervezet egészséges működését.


